A határhúzás művészete. Hogyan húzzuk meg határainkat?

Manapság népszerűvé vált a határhúzás fogalma, mely egyszerűsége ellenére több dolgot is jelenthet. Részben a nemet mondás képességére utal azokban a helyzetekben, melyekre az egyén nem szívesen mondana igent. Másrészt pedig lehetővé teszi az igények és szükségletek egyértelmű kifejezését, saját érdekeink képviseletét. Mindennapjaink részét képezi saját énhatáraink védelme, hisz azok nélkül nincs, ami megvédhetné érzéseinket. Ezek kialakulása egy alapvető énfunkció, mely a környezettől való külső és belső elhatárolódást jeleni. A határok különböző típusai közé tartoznak a fizikai, szexuális, érzelmi vagy mentális, szellemi vagy vallási, pénzügyi és anyagi, az időhatárok, valamint a nem alkudható határok.

A személyes határok a kiteljesedett, kiegyensúlyozott élet gyökerei. Ezek nélkül az emberek könnyen elveszíthetik magukat a munkájukban, baráti kapcsolataikban, családi kötelezettségeikben. Az énhatárok tehát a saját döntéseink feletti önrendelkezés és a szuverenitás érzését adják. Azok az emberek, akik megfelelő határokkal rendelkeznek, általában alacsonyabb stressz szintet és magasabb önbecsülést tapasztalnak meg, mert a jólétüket helyezik előtérbe. A határok nélküli emberek pedig könnyen rábeszélhetők azon dolgokra, amelyeket önszántukból nem szeretnének megtenni. Ennek hátterében meghúzódhat a bűntudat érzése, az a késztetés, hogy kötelezettségből cselekszenek, így akaratlanul is hagyhatják, hogy mások kihasználják őket.

Gyenge énhatárok esetén az egyén jellemzően mindenért bocsánatot kér, még azokban az esetekben is, ha nem ő hibázott. Törekszik arra, hogy mindenki kedvébe járjon, hisz fontos számára, mások mit gondolnak róla. Nem mer nemet mondani, ezért érzékeny témákat érintő kérdésekre is válaszol, hagyja, hogy hozzáérjenek, ugyanakkor az egyáltalán nem komfortos számára. Mások gyakorta „érzelmi szemetesládának” használják őket, s bármennyire is megterhelő ez a szerep számukra, a gyenge határok miatt az érintettek ezt nem jelzik. A gyenge énhatárokkal rendelkező saját igényeiről és szükségleteiről lemond, kerüli a konfliktust, kötelességének érzi, hogy tegyen mások jólétéért. Saját magában nem bízik, ezért engedi, hogy mások beleszóljanak az életébe, döntéseket hozzanak helyette, hisz a kéretlen tanácsokat saját döntéseivel szemben biztonságosnak tartja. A bántalmazó kapcsolatokból–legyen az párkapcsolat, munkahelyi vagy baráti kapcsolat – saját szenvedései ellenére sem lép ki.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi az, ami nehézséget okozhat a határhúzást illetően? Ennek hátterében több tényező is állhat, mint például a konfliktustól, a másik haragjától, de akár az elvesztéstől/elhagyástól való félelem. De akár az a tévhit is gátat szabhat a határok meghúzásának, hogy emiatt önzők vagyunk és rosszat teszünk másoknak. Ugyanakkor az alacsony önbecsülés, az önérvényesítés hiánya is hozzájárulhat a bizonytalan határok kialakulásához. Gyermekkori traumáink egyaránt szerepet játszhatnak e nehézségben, hisz gyakran mások szeretetére és elfogadására vágyunk, ezért nem fogalmazzuk meg határainkat, ugyanis azt gondoljuk, ezáltal megbánthatjuk a környezetünket.

Bár ijesztőnek tűnhet, a határok meghúzása nem kell, hogy bonyolult legyen. Íme néhány tanács saját határaid felállításához:

• Fogalmazd meg a határaidat (mi támogatja, vagy mi rontja jóllétedet)

• Nyíltan kommunikáld azokat a környezetedben élő emberek felé (asszertív kommunikáció gyakorlása: arról beszélj, hogy adott helyzet milyen érzéseket váltott ki belőled, ahelyett, hogy mások viselkedését minősítenéd)

• Nem mindenki fogja először megérteni vagy tiszteletben tartani a határaidat. Emlékeztesd az embereket, ha szükséges (határozottan tarts ki döntésed mellett); mindemellett tiszteld mások határait.

• Ne félj nemet mondani olyan dolgokra, amelyek nem szolgálnak téged; bátran lépj ki azokból a helyzetekből, melyekben úgy érzed, nem tudod megvédeni magad. A kilépés ez esetben egyfajta énvédő mechanizmusként szolgál.

• Saját magad határai alakítják növekedésedet és kapcsolataidat a körülötted lévő emberekkel. Így azok meghatározására és védelmére pusztán neked van lehetőséged!
  

Kapcsolataink működésében létfontosságúak az egészséges határok, azonban ezek meghatározása egy tanulási folyamat eredménye. E folyamat fontos része a türelem, s emellett az is, hogy a saját tempónk szerint kezdjük el gyakorolni a határok meghúzását, mellyel párhuzamosan figyelmet fordítunk kommunikációnk finomítására. Az, aki felismeri, hogy az énhatárai erősítésre szorulnak, már meg is tette az első lépést a változás és fejlődés útján. Önmagunk képviseletét ugyanakkor érdemes kis dolgokkal kezdeni, hisz az éles váltás környezetünkből is ambivalens érzéseket válthat ki. Például ne hagyjuk szó nélkül, ha azt érezzük, mások átlépték a határainkat. Kezdetben feszültséget és kényelmetlenséget okozhat, hogy nem tetszésünket szóvá tesszük idegenekkel szemben, ugyanakkor a pozitív tapasztalatok folyamatosan erősebbé tesznek, melynek hatására növekedhet az önbizalmunk. Ennek következtében egyre inkább éberré válunk majd rá, ha megsértik az énhatárainkat. A hiedelmekkel ellentétben, énhatáraink védelme nem egyenlő a másoktól való elzárkózással vagy elhidegüléssel. Azok pusztán az egészséges határok kijelölését szolgálják, amelyek mind az egyén, mind a környezete számára egyaránt fontos. A folyamatos fejlődés útján megtapasztalhatjuk, milyen kellemes érzés lehet egyre határozottabban és hatékonyabban megvédeni határainkat, és egyre inkább azt érezni, hogy ki tudunk állni saját magunkért.

Irodalomjegyzék:

Cole, M. & Cole, S. R. (2003). Fejlődéslélektan. Budapest, HU: Osiris Kiadó.

Csabai, M. & Erős, F. (2000): Testhatárok és énhatárok. Budapest, HU: Jószöveg Műhely Kiadó.

Hasson, G. & Hadfield, S. (2012). Asszertivitás – Hogyan érvényesítsük az érdekeinket? Budapest, HU: Scolar Kiadó.

Jordan, J. V. (1984). Empathy and self boundaries (Vol. 16). Stone Center for Developmental Services and Studies, Wellesley College.