Mennyire vagy elhatárolódva másoktól?

Érezted már úgy, hogy nem tudsz helytállni az érzelmes, olykor szorongást kiváltó helyzetekben? Észrevetted már magadon, hogy nem viseled és nem kezeled túl jól a stresszt és a stresszes szituációkat? Tudod, hogy ez mire vezethető vissza? Többek között Murray Bowen, a self differenciáltságára vonatkozó elméletére.

Ki az a Murray Bowen?

Lucius Murray Bowen a XX. század elején, egész pontosan 1913-ban született pszichiáter volt, a Georgetown Egyetem pszichiáterprofesszora. Emellett a családterápiás mozgalom egyik legkiemelkedőbb alakja, hiszen megteremtette a szisztémás terápia és a transzgenerációs terápia alapjait és gyakorlatait.

Munkásságával kapcsolatban érdekesség, hogy sajátos nézeteivel és terápiás kezeléseivel skizofrén, illetve ezzel párhuzamosan viselkedési problémás gyerekkel foglalkozott még az 1960-as években. Gyakorlatilag azt vizsgálta, hogy a családok egyes generációi hogyan örökítik át egymásra a különböző problémákat és traumákat, viselkedési mechanizmusokat.

Az emberi törekvések: mikor lesz kiegyensúlyozott a személyiségünk?

Bowen több forradalmi perspektívát mutatott be pályafutása során. Az egyik például az volt, hogy az általa vezetett családterápiák során a beteg gyermekeket kizárta a kezelésből. Meg volt győződve ugyanis arról, hogy a probléma gyökere a szülőkkel kialakított kapcsolatban van, ezért azzal kísérletezett, hogyha ezt a kapcsolatot megszünteti, a probléma magától megoldódik-e vagy sem.

A másik fontos nézőpontja az volt, hogy feltételezése szerint az érzelmi életünk a biológiai létünkből ered. Többek között ez felel meg annak, amit ma szinte úton-útfélen hallunk: a családi minták és mintázatok tovább örökítésének, amiket a viselkedésünkkel akarva, de akaratlanul is átadunk a gyermekeinknek. Bowen úgy gondolta, hogy a szorongásainkat és függőségeinket okozó problémák megoldásában fontos szerepet játszhat az, ha ezeket a mintákat, döntési és viselkedési mechanizmusokat meg tudjuk változtatni.

Bowen elmélete szerint ugyanis az embereknek két törekvésük van. Az egyik a másoktól független autonómia vagy autonóm személyiség, a másik pedig a kötődés iránti igény. Autonómia alatt pedig nemcsak az egzisztenciális, hanem az érzelmi és értelmi függetlenséget is érthetjük, amikor képesek vagyunk anélkül felelősségteljes döntést hozni, hogy mások igényeit, érzelmeit figyelembe vennénk. Önmagunk fejlődése szempontjából ez nem feltétlenül önző vagy káros tulajdonság, bár természetesen ezen a téren is át lehet esni a ló túloldalára.

Ami kötődési igényt illeti, ez elsősorban a párkapcsolatra, valamint a családi kapcsolatokra vonatkozik, például a szülő–gyermek, esetleg nagyszülők és testvérek viszonylatában stb., hiszen ezek a kapcsolatok is formálnak és erősítenek minket, ha szerencsénk van, vagy sokat dolgozunk önmagunkon és a kapcsolatainkon.

A transzgenerációs terápia és a self differenciáltsága

Ha jobban belegondolunk, bármennyire is egymást kizáró tulajdonságoknak tűnnek, eltérő arányokban, de mindannyian ezekre vágyunk. Bowen elmélete szerint ugyanis akkor lesz kiegyensúlyozott a személyiségünk, ha a személyes autonómiánk és a kötődési igényünk kiegyenlíti egymást, egyensúlyban vannak. Bowen ezt a self differenciáltságaként vezeti le, hogy mennyire vagyunk képesek elhatárolódni másoktól.

Bowen a fentiek alapján alakította ki a transzgenerációs terápia vizsgálati mechanizmusait, melynek során 3 fontos paramétert vizsgált. Ezek az időbeli mélység, vagyis, hogy milyen régre, hány generációra nyúlik vissza a probléma. A másik fontos vizsgálati szempont a jó és rossz problémamegoldások átadása, végül az ősök és a múlt örökségének genogramon keresztüli vizsgálata következett.

De mi a self és mit jelent a self differenciáltsága?

A self gyakorlatilag mindaz, amit önmagunkról tudunk, gondolunk és érzünk, az ahogyan kifejezzük önmagunkat. Ez az úgynevezett énfogalom, míg a személyiségünk másik fontos „hozzávalója” az önértékelésünk, a saját személyünkkel kapcsolatos érzelmeink. Természetesen mindezek az érzések és ismeretek az éveink számával párhuzamosan változnak, mert alakítják őket az élettapasztalataink, az életkörülményeink és a környezetünk változása is.

Ebből következően a self differenciáltsága azt a képességet jelöli, amelynek segítségével úrrá leszünk a szorongással teli és érzelmes helyzeteken. Elmondhatjuk, hogy minél kevésbé differenciált valaki, annál kevésbé tud megküzdeni a stresszel, az indulataival, illetve annál nagyobb függőségben él másokkal.

Minél kevésbé differenciált ugyanis egy személy, annál nagyobb valószínűséggel él szinte teljes szimbiózisban a családjával. Ilyenkor szembesülhetünk például olyan következményekkel, mint amilyen az anorexia, a drogfogyasztás vagy épp az agresszió. Igaz, ez leginkább akkor jellemző, ha a selfünk családunktól való elkülönítése (más néven interperszonális differenciáltság) nem megy végbe és kialakul egy alapvetően szorongó állapot.

Egyébként az interperszonális differenciáltság mellett az intrapszichés, vagyis az egyénen belüli differenciáltságra is érdemes hangsúlyt fektetni. Ez az érzelmek és az értelem elkülönítéséről szól, amikor az lenne a cél, hogy nem az érzelmeink által vezérelt döntéseket hozzunk.

Ebben az esetben az intrapszichés differenciáltság szintje attól függ, hogy egy-egy kihívással teli helyzetben mennyire vagyunk képesek a saját értékrendünk alapján dönteni ahelyett, hogy ebben befolyásolnának minket mások érzelmei. Alapvetően elmondható, hogy minél alacsonyabb a self differenciáltsága, annál jobban ki van téve a stressznek és a szorongásnak, az érzelmeinek, míg egy magas differenciáltságú személy hatékonyan el tudja különíteni és kezelni is tudja a külső-belső stresszt egyaránt. Szerencsére terápiával a differenciáltság szintje önismerettel javítható. Forrás: Bowen, M. (1978). Family Therapy in Clinical Practice. Oxford.